Pasztell hangulatok a NEKEM Műhely Szobagalériában


Mándics Mariann festményeit Csömörön sokan láthatták már különféle kiállításokon. Korábbi kedves munkáinak néhány darabját osztja most meg az érdeklődőkkel. Mariann amellett, hogy az Összefogás az Egyenlő Esélyekért Nkft. kerámia műhelyének művészeti vezetője, a Szakicska-ház rajz műhelyének oktatója, a mozaik és kerámia foglalkozásvezetője. A címben foglalt pasztell szó inkább technikára utal, mint a színvilágra. Az alkotó a témák változatosságán keresztül sokkal inkább egy temperamentumos, a délvidék kíváncsi utazójaként ismert és a természet iránt elfogódott művészként lép elénk.

"Az Iparművészeti Főiskolán (mai nevén MOME) textil tanszékén végeztem. Sok évig ipari textiltervezéssel és kézműves szövéssel párhuzamosan foglalkoztam. Hosszú pályafutásom során lehetőségem nyílt több műfaj kipróbálására is. Szabadúszóvá válásomkor ruha-, ékszer- és jelmez tervezést is kipróbálhattam. Pár évig tanítottam egy magán divatiskolában. Jelenleg kerámiával foglalkozom. Festeni mindig szerettem, kedvenc technikám a pasztellel való festés. Festőtanáraimtól (Eigel István, Szabó János, Kádár J. Miklós) sokat tanultam. 26 éve élek Csömörön, azóta rendszeresen részt veszek a Csömörön alkotók kiállításain és egyéb kiállításokon. A Szakicska-házban 3 éve tanítok rajzot." (Mándics Mariann bemutatkozása)

A kiállítás 2022. március 25-től április 24-ig látogatható a ház nyitvatartási idejében, jellemzően H-P 14-18 óráig és a nyilvános programok ideje alatt.

A kiállítás záró hétvégéjén, április 23-24-én Mándics Mariann lesz a házigazdája a csömöri Petőfi Sándor Művelődési ház szervezésében tartott 2022-es Művésztábornak is. A kiállításunk utolsó napján pedig itt a Szakicska-házban, a Szent György Napi Mustra kertnyitó rendezvényünk keretében adja át a staféta botot lányának, Horkai Dianának, az ő grafikái követik majd édesanyja munkáit szobagalériánkban és a rendezvény alatt kerti tárlatunkon.

(A fotót készítette Derzsi Nándor 2021 nyarán a csömöri Művésztáborban.)

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

A Szakicska-ház csoportjai a hivatalos járványügyi előírásoknak megfelelően működtetik a házat és a programjait, továbbá törekszenek a helyi szabályozásokkal összhangban meghatározni a működés körülmé