top of page

Amiért imádjuk csinálni

Frissítve: 2022. dec. 12.

Van-e annál felemelőbb érzés, mint amikor egy ovis csoport odajön hozzád egy foglalkozás után és köszönetképpen megölel?

Az őszünk szerencsére ilyen apró meglepetésekkel, csodákkal, mosolyokkal volt teli.

Az Alkotó Részecskék és a Tudáscseppek együttműködésének keretében közel 2000 gyerekkel kísérletezhettünk együtt.


A 3 hónap alatt több, mint 50 általános iskolás osztály, és közel 30 óvodai csoport számára mutattuk meg, hogy a hétköznapi dolgok is számtalan tudományos kísérletet rejtenek.

A projektünk legfontosabb eleme, hogy a gyerekek egyszerű, akár otthon is megtalálható eszközök, anyagok segítségével ismerjék meg az őket körülvevő világot. Fontos számunkra, hogy éberen tartsuk a gyermekek természetes kíváncsiságát a tudományok iránt, addig, amíg az iskolában meg nem kezdődik a tényleges szaktárgyi oktatás.


Küldetésünknek tekintjük, hogy 20-30 fős csoportok esetében is meg tudjuk oldani, hogy a tanulók (ovisok) maguk is elvégezhessenek kísérleteket, egészen közelről tapasztalhassák meg az egyes tudományos „játékokat”.


Fantasztikus volt látni, hogy a csöpp ovisok mennyi mindent tudnak, sokszor egy rajzfilmben látott történet alapján is. Ezen az őszön a víz volt a témánk, és kísérleteztünk, alkottunk, a takarékossággal kapcsolatban számolós feladatot adtunk, csapatépítős játékot játszottunk.


Az általános iskolás osztályok esetében alsós korosztálytól egészen a nyolcadikosokig nagyrészt ugyanazokkal a kísérletekkel dolgoztunk. Az idősebbeknél több magyarázattal, a kisebbeknél több játékossággal, de minden esetben sikerült a hűha effekttől a mélyen elgondolkodós hatást kiváltani.


Nyitottak vagyunk további kihívásokra, aki szeretné csoportjához kicsit közelebb hozni a kézzel fogható tudományt, keressen minket!

bottom of page